Beindult a taposómalom

Másfél hete tart az új évtized, mégsem vagyok túl jól.
Az ünnepek hangulata nem érintett meg, valahol elmaradt a varázs. Persze jó volt a családdal tölteni, illetve pihenni. Lehet az volt a szokatlan, hogy nem kellett visszamenni második hazámba vagy nem rohanással telt az itthonlét.

Sikerült időt szakítani pár találkozóra, nem mindenki fért bele. Tavaly ilyenkor már jó előre leszerveztem, most jóval később kezdtem el. Sebaj, itthon vagyok, majd egy hétvégén összehozzuk.

A munka lassan indul be, de nem jól. Már egy ideje megvalósíthatósági tanulmányokat folytatok egy új feladathoz. A lényeg annyi, a bejövő hívásokat kezelő rendszer elküld nekünk adatokat a hívóról és a lehető leggyorsabban vissza kell adni a lehetséges mellékek számait. Persze ez ennél sokkal bonyolultabb, röviden tömören ez a cél.
Rengeteget kutakodtam, dokumentumokat bújtam, és amit tudtam át is adtam a többieknek. A vezető fejlesztő egy megbeszélésen úgy adta elő az egészet, mintha ő csinált volna mindent. Ez rendben is van. Nem, nincs. A csapatmunka lényege a mi és nem az én. Nagyon felment bennem a pumpa, egyrészt egóból, másrészt meg a munkám, személyem semmibe vevésétől.
Majd alakul.

Azon kívül még egy dologra jöttem rá. Lehet nem csak én tapasztalom, mások nevében nem tudok nyilatkozni. Arról van szó, hogy megszűntem létezni a régi "barátoknak". Nem is tudom kinek kellene keresni vagy kit kellene keressek én, mégis ez az érzés van bennem.
Ez most jó vagy rossz? Mindkét oldalnak van pozitív és negatív hozománya.

Egy dolog viszont nagyon felvidított: itthon volt egy angliai barátom és rávilágított, hogy elég sokan az otthani baráti körben miattam kezdte el az állampolgárrá válási folyamatot. Szívet melengető érzés, hogy sikerült pozitív folyamatokat elindítani.

Tél nincs, de a Váci utca teli van.

Finom is volt :)